II. Regionális Digitális Csúcstalalkázó az NGM és a HUNGEXPO szervezésében

2018. január 27., szombat

Magyarország aktív szereplője a digitális átállásnak

A magasabb ütemű gazdasági növekedés elérésének kulcsa a digitális átalakulás és a versenyképesség javítása – jelentette ki Varga Mihály a II. Regionális Digitális Csúcstalálkozón.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a digitális átállás egyik fontos lépcsőfoka az 5G technológia bevezetése, amely hatalmas lehetőségeket nyithat meg a gazdaság valamennyi területén. A kormány célja, hogy Magyarország a világon az elsők között vezesse be az 5G technológiát.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország jó gazdasági eredményei lehetővé teszik, hogy a magasan képzett munkavállalók és a magas hozzáadott értéket előállítani képes ipar révén megkezdjük a felzárkózást a legfejlettebb országokhoz. Hozzátette: a kormány fontos szerepet szán a digitális átállásra való felkészülés elősegítésének, így az infrastruktúra fejlesztésének, a szemléletformálásnak és az oktatás támogatásának. Erre szolgál az újraiparosítási program, az Irinyi Terv, amelynek alapvető eleme az Ipar 4.0 program is, valamint ebbe a körbe tartozik az elektromos járművek térnyerését szolgáló Jedlik Ányos Terv is – tudatta a tárcavezető.


Fotó: Molnár Tamás

Varga Mihály a tanácskozás keretében aláírt smart city szándéknyilatkozatról szólva elmondta: az ennek nyomán megvalósuló fejlesztések jelentősen hozzájárulnak az okosváros-együttműködések kialakításához a közép-kelet európai régióban és hatékonyan segítik a régió bekapcsolását az EU átfogó Smart City programjaiba. A miniszter kifejtette, hogy az ipari termelés számára a digitális átalakulás egyértelmű előnyökkel járhat, éppen ezért a konferencia olyan kérdésekre fókuszál, amilyen például az ipari digitalizáció, ezen belül is különösen az intelligens járműfejlesztés, vagy az e-mobilitás.

Varga Mihály elmondta: a közép-kelet-európai országok már ma is Európa növekedési centrumának számítanak, ezért közös gondolkodásunk, a fejlődés útjainak áttekintése és együttműködésünk a digitális átállás területén különösen eredményes lehet.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

 
 

Kapcsolódó híreink

Bocuse d'Or Europe Nemzetközi sajtótájékoztató

Bocuse d'Or Europe Nemzetközi sajtótájékoztató

Budapestre figyel a gasztronómiai világ. 2016. április 22-én, pénteken került sor a Bocuse d'Or Europe nemzetközi... tovább olvasom »

AUTOMOTIVE HUNGARY 2017 Sajtótájékoztató

AUTOMOTIVE HUNGARY 2017 Sajtótájékoztató

2017. október 10-én tartottuk az AUTOMOTIVE HUNGARY sajtótájékoztatóját széleskörű sajtónyilvánosság előtt. A jelenlévők a... tovább olvasom »

Az Év traktora a Budapesti Vásárközpontban

Az Év traktora a Budapesti Vásárközpontban

A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvénye minden évben az AGROmashEXPO, AgrárgépShow, mely az ágazat pihenő idejében... tovább olvasom »